A Párizs Kiállításon történt 1973-ban, hogy Sermondadaz Roger úr meghívott: nézzem meg az általa kiállított galambokat. A ketrecekben Blondinettákat, Szatinettákat és rendkívül ritka Vizorokat láttam.
Az egyik Vizorával elnyerte a München város plakettjét. Elmondta, hogy a keleti sirálykákhoz ő is dajkagalambokat alkalmaz. E célra nálla a földön forgók nagyon jól beváltak. E tulajdonságuk mellett ezek a galambok igazi akrobaták is.
Meghatározott jelre szimpla vagy dupla hátraszaltót csinálnak anélkül, hogy érintenék a földet, illetve hátrafelé több méteren át, nagy sebességgel forognak, mint egy elgurított labda.
Arányos testfelépítésű kis akrobaták annyira elbűvöltek, hogy úgy döntöttem: magam is megpróbálkozozm a tenyésztésükkel. Sermondadaz úrtól kértem 3 pár galambot, aki el is küldte azokat nekem. A 6 galamb közül 2 fekete, 1 vörös tigristarka,
1-1 egyszínű vörös és sárga, valamint 1 fekete csapos volt. Amikor a röpdében a szállítóládából kieresztettem őket, abban a pillanatban elkezdtek minden irányban hátrafelé bukfencezni, még a lábam között is. Igen csak meglepett, amit műveltek!
Érthető módon mindent tudni akartam erről a fajtáról, sok mindent sikerült is felkutatnom.
A földön forgó galambok Indiából és Perzsiából származnak. A XIX. Század végén ezekben az országokban igazán divatosak voltak a pergők. A királyok és a pasák és a nagybirtokosok mesés falkákat tartottak belőlük, de a legnagyobb szenzáció a halálforgók tenyésztése volt.
Ezek a galambok igen hevesen, vadul forogtak, szinte egészen a földig, hogy aztán ismét fölemelkedjenek a magasba. Idönként úgy zuhantak alá, mint a kő, nem tudva kibontakozni a szédületes forgásból, kegyetlen uraik örömére, gerincüket törték. Ezért nevezték őket halálforgóknak.
Ezekből a nagyon fórgó galambokból szelektálással elérték, hogy az utódok már nem tudtak repülni, csak a földön bukfencezni. Érdekességként elmondok egy velem megtörtént esetet. Az Ázsiai csattogó pergőim között volt egy öreg tojóm, mely úgy forgott és csattogott a szárnyival, mint egy bolond. Egy reggel repülésközben, mint egy meteor, leforgott a borostyánsövényre. Mivel nem láttam tovább, keresésére indultam. Aztán néhány percelteltével megtaláltam a gyepen, ott sétált. Miközben meg akartam fogni, 50 cm magashátraszaltót tett.
Végül is sikerült megfognom és a fiatalok röpdéjébe tettem. A későbbiek során állandóan a földön sétált és amikor megközelítettem, illetve lábammal dobbantottam, tapsoltam egyet, akkor hátraszaltót csinált, mint az én földi forgóim.
Ezért gondoltam, hogy a földi forgók ősei között a halálforgók biztosan megtalálhatók. A fiatal földiforgók 2-3 hónapos korukig ugyanúgy repülnek, mint a többi galamb. Később aztán elveszítik röpképességüket. A földön bukfenceznek, forognak, de többé nem tudnak repülni.
A födi forgókat három kategóriába lehet sorolni. Az elsőbe azok tartoznak, melyek csak szimpla hátraszaltókat hajtanak végre. A másokdikba a dupla szaltót végzők. A galambok mindkét esetben valamilyen jelre - pl. tapsra, ujjcsettintésre stb. - szaltóznak úgy, hogy mindíg talpra érkeznek vissza.
A harmadik kategória a földön gurulók. Ezek a galambok nem emelkednek a levegőbe, hanem rátámaszkodnak a farktollukra - ennek következtében a kormánytollak tönkremennek, sőt el is töredeznek - és a fejükre, majd megállás nélkül forognak több méteren át, mint egy labda. A földönforgó galamboknak nincs küllemi standardjuk.
A szín vagy rajz nem számít, csak a forgási teljesítmény. Kiállításon ezért nem is értékelik őket. Küllemében a Birminghami Pergőhöz van talán a legközelebb.
A forgási teljesítmény értékelése a következők szerint történik. A szimpla vagy dupla forgást végző galambok teljesítményét egy 1,5 x 1,5 méter méretű asztalon értékelik. Az asztal lapján, hogy ne csússzonn filccel borítják be és 30 cm magas védőhálóval veszik körbe. A galambok a meghatározott jelre egyes vagy kettős szaltót hajtanak végre.
Ha a szaltó kivitelezése megfelelő, akkor a tenyésztő egy pontot kap érte, nullát ha nem. A galambok ötször kisérletezhetnek, így tehát öt pont érhető el velük összesen.
A földön guruló galambok értékelése a két méter széles pályán történik. Ez a legtöbbször pázsit, amelyen kijelölik az indítási vonalat. A galambász leteszi a versenyzőjét erre a vonalra úgy, hogy a galamb feje feléje néz. A start jelre, egy kislendületet adva, elengedi a galambját. Az hátrafelé forog, mint egy búgócsiga. Amikor megáll, megmérik a
megtett távolságot. A jó egyedek 5-8 métert forognak így, a kitünőek 8-12 métert és a bajnokok 12-20 métert (az NSZK-ban 20 méter a rekord.)
Ezeknek a galamboknak sincs küllemi standardjuk, küllemük mégis viszonylag egységes. Súlyuk mindössze 200-250gr, testük zömök, tollazatuk jól zárt, minden színben előfordulnak. Fejük kicsi, kerek, a csőrük a testméretükkel arányos, gyöngyszeműek.
A galambok tenyésztése nem okoz különösebb problémát. Az állományt akár együtt is lehet tartani. Lehetőleg keveset kapjanak enni, benne minél több hántolt árpát. Emésztő anyag, friss víz mindíg álljon előttük. A röpdének elég, ha az 2 x 4 méteres. A galambházban minden galambnak legyen saját helye, ülőkéje.
Tréningeként elegendő hetente egyszer vagy kétszer foglalkozni velük. Amikor a tenyésztő belép a galambházba, dobbantson egyet a lábával, esetleg tapsoljon és azok szaltózni fognak maguktól. Ha ezt túl gyakran tesszük a galambok megszokják és nem reagálnak rá. Ez az ugrás tulaldonképpen nem más, mint egyfajta védekezési reakció.
A földön guruló galambokat más fajtákkal is együtt tarthatjuk. De fennáll annak a veszélye, hogy túl sokat esznek, elhízva pedig ellustúlnak. Legjobb ha egy 100 x 1500 centiméteres fachba tartjuk őket, akár két párt együtt. Ezeket is hetente kétszer trenírozzuk. A rövidre nyírt pázsit és az enyhén lejtős terep a forgást meghosszabítja.
Ha a röpde aljzata homokos vagy sóderes előfordul, hogy a galamb fejéről lekopik a toll és fejbőrük is vérzik. Szemük pedig a homoktól bedagadhat, begyúlladhat. Mivel ezek a galambokigen félénkek, a legkissebb váratlan mozdulatra, egy másik hím támadására szaltóval vagy forgással reagálnak.
Ekkor aztán beverik a fejüket a földbe, a galambház berendezéseibe, emiatt gyakran csupa vér mindenük. Ilyenkor aztán ez a kis galamb igazán szánalmasan néz ki. Ez az oka, hogy ezt a változatot már nem tenyésztem.
A galamb tartási körülményei olyanok, hogy akár egy házgyári lakás erkélyén is ellehetnek. Ilyen módon szinte bárki részére elérhető. Hétvégén elég egy szállítóládában kivinni a telekre, vagy a szabadba és lehet a teljesítményükben gyönyörködni.
Ebner Herbert